Negyvenezer drukker borította lángba a stadiont a rangadó előtt

Isztambul Fradi-Újpestje előtt a hazai szurkolók úgy gondolták, nem árt emlékeztetni övéiket, mennyit jelent nekik ez az összecsapás.

Eb-sorsolás: Modric és Bale nemzete a magyar válogatott ellen

A Marco Rossi vezette nemzeti tizenegynek van esélye kijutni a 2020-as Európa-bajnokságra.

Óriási meccs: Fury kétszer padlót fogott, de nem kapott ki

Los Angelesben, magyar idő szerint vasárnap hajnalban csapott össze a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övéért az egyaránt veretlen brit Tyson Fury (27–0–1, 19 KO/TKO)  és az amerikai címvédő, Deontay Wilder (40–0–1, 39).

A Ferencváros könnyedén nyert idegenben, az MTK otthon kapott ki a Lokitól

Röviden összefoglaljuk a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati mérkőzéseit. Ahol lehet, ott mutatjuk a gólokat is.

Háromgólos vereséggel kezdtük a női kézi Eb-t – nagy hiányérzet

A magyar női kézilabda-válogatott elvesztette első mérkőzését a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörében, miután 28-25-re kikapott a legutóbb ezüstérmes holland együttestől szombaton Montbéliard-ban.

Ennél ámulatba ejtőbb hegymászós videó még nem nagyon készült

David Lama az első alpinista, aki szólóban felkapaszkodott a Lunag Rire. Szerencsére egy kamera és egy drón is volt a közelben. Szédítő!

Diego Maradona bemutatott, majd stílusosan távozott

Az argentinok bálványa valamivel nagyon nem értett egyet.

Eb 2020: Magyarország álom- vagy halálcsoportba kerül?

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája-eredményei alapján a negyedik kalapba került a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásán, amelyre vasárnap, közép-európai idő szerint délben, kerül sor Dublinban.

Készülhetnek a hadiállapotra: a Real Madrid stadionjába viszik a Boca–Rivert

Nem másik városba, másik földrészre viszik a szurkolói balhé miatt elhalasztott Libertadores Kupa-döntőt.

Vasárnap elszabadulnak a Mikulások Budapesten

Akinek kedve van beállhat közéjük – családostul!

Kikapott a Vidi, de a továbbjutáshoz csodát kell csinálni a Chelsea ellen

A MOL Vidi FC 2-0-ra kikapott a BATE Boriszov otthonában, de a továbbjutás reménye még él.

Fury és Wilder már a sajtótájékoztatón majdnem összeverte egymást

A nehézsúlyú bokszolók egy centiről ordítottak egymás képébe, s kiütéssel fenyegették a másikat. Videó!

Messi földöntúli gólt rúgott – nem először

Újra és újra eljön a pillanat, amikor az ember rádöbben, ahogy Messi a futballban létezik, az nemcsak e korban teljesen egyedi. Ő, korszakokat átívelő zseni.

Marco Rossival négy helyet javított a magyar válogatott

Továbbra is Belgium áll az élen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) friss, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, a magyar válogatott négy helyet javítva az 51. pozíciót foglalja el.

Neymarék legyőzték a Liverpoolt, akik a kiesés szélére kerültek

A Paris Saint-Germain élet-halál harcot vívott az életben maradásért a Liverpool ellen, míg Klopp csodafegyvere látványosan becsődölt.

Pontatlan támadások, töméntelen kapufa: a német élcsapat megállította a Szegedet

A MOL-Pick Szeged két góllal kikapott a német bajnok Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szerdán.

Sós Csaba: Katinka egyszer iszonyúan megcsömörlött

Az úszók szövetségi kapitányát a sportolói kiégésről, a „kis csikó” Milákról és a zseninek tartott Rasovszky Kristófról is kérdeztük.

„A magyar edzők úttörők voltak a változás előidézésében”

Dominic Bliss véletlenül talált rá Erbstein Ernő nevére, akiről később remek könyvet írt. Most egy, a futball hőskorát meghatározó csapat, a Corinthian-Casuals képviselőjeként jött Magyarországra, s arról beszélt a Promotionsnek, hogy mit jelent számára a tréner, és rajta kívül kiket tart még nagyra.

Kim Rasmussen megnevezte a kézi-eb elsődleges célját

A középdöntőbe jutás a magyar női kézilabda-válogatott célja a csütörtökön kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon – mondta Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Újra vizes-vb-t rendezne Magyarország!

Hazánk újabb nagy dobásra készül: pályázik a 2025-ös vagy a 2027-es vizes-világbajnokság rendezésére – értesült a Bors.

Molotov koktél csapódott az Ajax-szektorba Athénben

Többen is megsérültek. A Real gyatra első félidővel is aratott Rómában, Szalai buta kiállítása sokba került. BL-csillámok.

Itt az ideje leporolni a szánkót, sílécet!

A Kékesen, a Bükkben és a Nagy-Hideg-hegyen már hullik a hó, de az alcsonyabban elterülő vidékeken is rákezdhet.

Tyson Fury a hajléktalanoknak adja 8 millió fontos pénzdíját

„Nyolc évesen már kocsit mostam, s minden pennyért kiköptem a tüdőmet. A pénzbőség csak elhülyíti az embert.”

Michael Schumacher fia megszólalt, édesapjáról is beszélt

A Forma-1 legendás versenyzője, Michael Schumacher fia, a 19 éves Mick a német RTL-nek nyilatkozott.

Tömegbunyó a Ferencváros mérkőzésén

Régen láttunk magyar jégpályán, magyar csapatok meccsén ekkora verekedést.
6. oldal / 57

Kövess minket!

Nélküled nincs értelme...
Kövess minket Facebookon, hogy mindig lásd épp milyen érdekességeket osztunk meg Veled!