Jelentősen le vannak maradva európai szinten a vállalkozásaink az informatikában. Ebben nyújt segítséget a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan!, amelynek célja a magyar kkv-k informatikai képességeinek fejlesztése.
Megéri digitálisan vállalkozni

A közel kétéves időtartamú program már 90 rendezvényen van túl, és kifejezetten vidéki vállalkozások számára nyújt segítséget. Mondhatni teljes erőbedobással próbálják elérni, hogy hozzá segítsék a lemaradt cégeket a digitális fejlődéshez. A kormányzati támogatással létrehozott projekt arra törekszik, hogy segítse olyan fizikai eszközök, szoftverek vagy módszerek meghonosítását egy cég életében, amely kiváltja a hagyományos papír alapú feladatvégzést. Ebben persze benne van az is, hogy a meglévő, korszerűtlenné vált informatikai eszközöket le tudják cserélni. „Sok intézménynek már az is bevétel kiesést okoz, hogy nem lehet náluk bankkártyával fizetni.” – világított rá Koleszár Péter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara IKT tanácsadója. Olyan példát is felhozott, hogy már egy étteremnél is meggyorsíthatja a rendelést, ha azt digitálisan veszik fel. 

Az országban összesen 29 fős tanácsadói hálózat segít a vállalkozásoknak eligazodni abban, hogy milyen eszközökkel vagy módszerrel érhetnek el nagyobb hatékonyságot. Az úgynevezett IKT tanácsadók megvizsgálják a vállalkozás informatikai felkészültségét, segítenek az informatikai fejlesztési stratégia kidolgozásában, javaslatokat tesznek a bevezetendő informatikai szolgáltatásokra/eszközökre és tájékoztatást adnak az elérhető pályázati forrásokról. A tanácsadók elérhetőségeit ide kattintva lehet elérni. 

Azok a vállalkozások, amelyek a Modern Vállalkozások Programjában Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést szereznek +5% többlettámogatást kaphatnak.
(0 szavazat)

Kapcsolódó cikkek

Még mindig rengetegen használják az XP-t

2017. február 28., kedd - 16:15

A Google végleg kiáll a Windows XP mögül

2015. november 11., szerda - 12:30
Toronicza Péter

Szerző

A Promotions Média szerkesztője és újságírója, a mennyei kultúra éllovasa. Bár meglátása szerint elég nehéz ezt fenntartani, mikor már a „galamb alfarhangjában” is politika van. Túl sok minden fut át rajta a sörön kívül, de mégis a kritika műfajában érzi a legjobban magát, ami egy zenei albumtól kezdve lehet egy gasztronómiai műremek is. Azt se bánja, ha 16 órás sorozat maratont kell tartania, vagy végig kell ülnie egy több mint öt órás teniszmérkőzést.

Szólj hozzá!

Kövess minket!

Nélküled nincs értelme...
Kövess minket Facebookon, hogy mindig lásd épp milyen érdekességeket osztunk meg Veled!