Az álhírek ellen már megy a háború, de a kamuprofilokkal is kezdeni kell valamit.
Rengeteg kamuprofilt törölt a Facebook
Sokszor elmondom, hogy olyan embert ne jelöljünk vissza, akiről fogalmunk sincs, hogy kicsoda. A kamuprofil nem csak hozzáfér így a személyes adatainkhoz, amit tényleg csak a barátinkkal osztunk meg, de tele fogja pakolni spamekkel az üzenőfalunkat. A másik meg az, hogy sokszor a fotóinkat is ellopják, hogy új kamuprofilt hozzanak létre. 

Ha gyanússá válunk a Facebook számára, pl. folyamatosan álhíreket osztunk meg, akkor még arra is kötelezhet minket a cég, hogy igazoljuk magunkat. A személyazonosság igazolása a szabályok szerint egy kormányzati szerv által kiállított, színes, arcképes igazolvány – tehát személyi igazolvány, útlevél, új típusú jogosítvány – beszkennelésével történhet. Persze itt csak a fotó és a név lényeges, nem kell kiadnunk az igazolványszámunkat, így azt nyugodtan kisatírozhatjuk a képen.
 
A Facebook biztonsági csapata szerint a hamis profilok több más ország mellett Bangladesben, Szaúd-Arábiában, Indonéziában működtek, a forgatókönyv pedig minden esetben azonos volt. A "regisztráció" után rögtön lájkoltak néhány oldalt, spam üzenetekkel bombázták őket, majd elhallgattak. A csalók több olyan technológiai trükköt is bevetettek, amivel a rendszernek nem tűnt fel, hogy valójában "zombi" felhasználókról van szó.

A Facebook folyamatosan törli a hamis profilokat, Franciaországban pl. 30 ezer kamufelhasználót töröltek, ami elképesztő mennyiség. (HVG; Torony)
(0 szavazat)

Kapcsolódó cikkek

Zuckerberg végül lediplomázott

2017. május 26., péntek 09:59

Megint újítások vannak a Messengerben

2017. április 02., vasárnap 18:32

Őrületes pénzeket keres a Facebook

2017. február 02., csütörtök 18:45
Toronicza Péter

Szerző

A Promotions Média szerkesztője és újságírója, a mennyei kultúra éllovasa. Bár meglátása szerint elég nehéz ezt fenntartani, mikor már a „galamb alfarhangjában” is politika van. Túl sok minden fut át rajta a sörön kívül, de mégis a kritika műfajában érzi a legjobban magát, ami egy zenei albumtól kezdve lehet egy gasztronómiai műremek is. Azt se bánja, ha 16 órás sorozat maratont kell tartania, vagy végig kell ülnie egy több mint öt órás teniszmérkőzést.

Szólj hozzá!

Kövess minket!

Nélküled nincs értelme...
Kövess minket Facebookon, hogy mindig lásd épp milyen érdekességeket osztunk meg Veled!