promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kórházban jótékonykodott a BNI 3301-es Nyír-Egység csoportja
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az Egyesült Államokban elindított, immár több mint 30 éves múltra visszatekintő BNI® (Business Network International) alapelve, hogy a benne résztvevő vállalkozások egymást segítve, jutalékmentesen, ajánlások útján építik üzleti hálózatukat, növelik bevételüket. Hazánkban 17 városban működik BNI®-csoport, melyek egyike a 3301-es Nyír-Egység. Mivel az üzleti kör a formális találkozókon kívül is igyekszik hasznosan eltölteni az időt, így adódott az ötlet, hogy egy jótékonysági akció keretében vidám rajzokat festenek fel a Jósa András Kórház gyermekosztályának falára.

– Már jó ideje járok egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra, ahol megláttam a lehetőséget arra, hogy segíthetünk szebbé tenni a kórház gyermekosztályát. Azonnal megtetszett a kezdeményezés, ezért a BNI® csapatát is szerettem volna bevonni. Rendkívül sokan jelentkeztek, amit nagyon jó volt látni! Ez nem csak arról szólt, hogy idejöttünk festegetni. Több csoporttagunk is segítette a projektet: a hiányzó festéket és ecseteket kisebb anyagi hozzájárulásokkal igyekeztünk pótolni – mesélte Uj Ágnes, a BNI® 3301-es csoportjának alelnöke.

– Mindig keressük azokat a lehetőségeket, hogy a BNI® csoportjaival egységesen tudjunk segíteni. Amint meghallottam én is rögtön úgy gondoltam, hogy a jelenlétemmel és anyagilag is szeretném támogatni ezt az ügyet. Úgy vallom, az visz bennünket előre, ha adunk. Hiszen a BNI® filozófiája is ez: „Aki ad, az nyer!®” – tette hozzá Bács Ferenc, a BNI® Északkelet-Magyarország régiójának igazgatója.

Egy biztos, a képekkel a gyerekek nyerték a legtöbbet, mivel már nem egy üres fal várja őket, hanem megnyugtató és gyönyörű festmények a kórház gyermekosztályán.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás