promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Át kéne gondolni, a jelenlegi szúnyogirtással mekkora kárt okozunk
Borítókép:  csodalatosbalaton.hu
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hiába jelezte az MTA mellett biológusok, természetvédelmi mérnökök sora, hogy a jelenleg túlnyomóan alkalmazott kémiai szúnyogírtás milyen károkat okoz a természetben, s milyen veszélyt jelent az emberre, a módszert alkalmazzák. Most petíció indult a kémiai alapú gyérítés biológiaira cserélésére.

Magyarországon döntő többségben évről évre annak ellenére kémiai úton zajlik a szúnyogírtás, hogy az káros emberre, és a szúnyogokon kívül más rovarokra. Az úgynevezett szúnyoggyérítést a deltamethrin nevű idegméreggel végzik, melynek hatásairól biológusok, természetvédelmi mérnökök számtalan alkalommal elmondták már véleményüket. A Magyar Tudományos Akadémia 2017-ben és 2018-ban kiadott állásfoglalása is azt mondja, a jelenlegi, kémiai szúnyogírtás gyakorlata több okból sem megfelelő.

Egyrészt a napközbeni deltamethrin használat sokszor haszontalan, ugyanis csak a repülő rovarokat öli meg, a csípőszúnyogok nagy része pedig nappal nem repül. Másfelől a méreganyag a kevés szúnyog mellett rengeteg más beporzó rovarral is végez, például a méhekkel is, akik nélkül a tápláléklánc összeomlásra van ítélve.

Az MTA egyik tanulmánya szerint a vegyi szúnyogirtás során minden elpusztított szúnyoggal együtt 99 egyéb rovarfaj egyede pusztul el.

Mellettük a szer a halakat, a békákat, a denevéreket is mérgezi, sőt, amerikai kutatók kimutatták, hogy az embernél – a vegyszer megülhet a gyümölcsökön, zöldségeken, többek között így visszük be a szervezetbe – figyelemzavart is okozhat.

Hogy miért írtják mégis kémiai úton a szúnyogokat idehaza? Mert sokak szerint a deltamethrin kiszórása jóval egyszerűbb és olcsóbb megoldás, mint a biológiai szúnyoggyérítés, amelyet bizonyos vélemények szerint hosszabb ideig kell alkalmazni, s a hatékonyságát is sokan vitatják a kémiai módszerrel szemben. Viszont vitathatatlan előnye, hogy csak a csípőszúnyoglárvákat pusztítja el.

A környezetünk megóvása érdekében Környezettudatos és biológiai szúnyoggyérítést a kémiai szúnyoggyérítés helyett! Címmel petíció indult, melynek célja a jelenleg alkalmazott kémiai irtás megállítása. A kérvényt, és az azt alátámasztó szakmai érveket ezen a oldalon lehet elolvasni, s aláírni.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás