promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alig másfél órán át tartott Fucsovics döntője Szófiában
Borítókép:  Facebook/Fucsovics Márton
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

6:4, 6:3-ra verte Fucsovics Mártont Danyiil Medvegyev a szófiai ATP-torna döntőjében.

Élete második ATP-döntőjére készülhetett Fucsovics Márton, tavaly a genfi salakon meg is tudta nyerni a tornát. Pedig 2019 nem indult jól számára, három versenyen is a 2. fordulóban búcsúzott. Szófiában viszont a jó játékkhoz szerencse is párosult, Bautista-Agut, ahogy mi is írtunk róla, a reggelizőasztalnál közölte vele, hogy nem tud kiállni a negyeddöntőre, így a magyar teniszező játék nélkül jutott a legjobb négy közé. Ott a 22 éves Matteo Berrettini várt rá, aki ellen nagy győzelmet aratott.

A fináléban a világranglistán 16. Danyiil Medvegyev következett, az eddigi legizmosabb ellenfél.

Rögtön az első game-ben két bréklabdához engedte az oroszt a nyíregyházi játékos, de javítani tudott, s fej-fej mellett haladtak 3:3-ig. Medvegyev ekkor simán elvette Fucsovics adogatását, de a magyar visszabrékelt. Erre a rivális újabb adogatáslopással válaszolt, s ez elég is lett a szett megnyeréséhez.

Bár a második szettben honfitársunk nullára hozta az első adogatását, az orosz rögtön a játszma elején el tudta venni szerváját. Fucsovics a hálónál is próbálkozott időnként, hiába. Ő sokat hibázott, míg Medvegyev kiegyensúlyozott maradt, majd Fucsovicsnak 5:3-nál a meccsben maradásért kellett szerválnia, de nem tudott eléggé koncentrálni, s újra elvesztette az adogatását, egyúttal a meccset is, Medvegyev 6:4, 6:3 arányban nyert. Nem ez volt élete mérkőzése a magyar teniszezőnek.

Az alig több mint másfél órás találkozón a második adogatásból megnyert pontok döntöttek: míg Fucsovics az egész meccsen mindössze három, az orosz 16 pontot tudott csinálni.

A nyíregyházi játékos a rosszul sikerült döntő ellenére szép teljesítményt nyújtott Bulgáriában, sok ATP-pontot gyűjtött.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás