promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az olimpiai bajnok futónak bíróságon kell bizonyítania, hogy nő
Borítókép:  Semenya Rióban is megnyerte a 800 méteres távot (Fotó: news365.co.za)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Soha nem zajlott még ilyen jogi eljárás egy élsportoló ügyében: a világklasszis 800 méteres síkfutó, Caster Semenya ügyvédeinek a Sportdöntőbíróságon azt kell bebizonyítaniuk, hogy férfias kinézetű védencük nő. A neme alapján biztosan az, a kulcs a magas tesztoszteronszintje lesz, ami miatt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ki akarja szórni a női mezőnyből.

A 800 méteres síkfutás kétszeres olimpiai, háromszoros női világbajnoka, Caster Semenya bíróság előtt kell, hogy megvédje nőiségét. Nehogy valaki félreértse, nem nőiességét, bár abból még talán annyi sem jutott neki, mint nőiségből. Utóbbi az igazán kérdéses, legalábbis a „sportjog” szerint.

A dél-afrikai futó megjelenése, eredményei régóta viták kereszttüzében állnak, ugyanis a normálisnál jóval magasabb tesztoszteronszintje miatt erőteljesen férfias a külseje. Ez még hagyján! Kiugró sikereit versenytársai a magas férfi nemihormon-szintjének tulajdonítják, s ez már súlyos probléma. Orvosilag bizonyított, hogy a magasabb tesztoszteronszinttel rendelkezők izomzata, váza máshogy épül fel, s fizikailag ez előnyt jelent – az élsportban különösen. Semenya kezdettől fogva azzal védekezik, hogy a túl magas szintnek nála biológiai okai vannak, nem gyógyszer vagy tiltott szer áll mögötte.

Miután 2009-ben tönkrevertre a mezőnyt a berlini világbajnokságon 800 méteren, azonnal nemi tesztet csináltattak vele, melynek ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra az eredményét. Valószínűleg mindenkivel ezt tették volna, aki kilenc (!!!) másodperccel javítja meg saját csúcsát egy éven belül.

Innentől máig tartó vegzálás indult ellene, mely egy jelenleg is tartó jogi eljárásban csúcsosodott ki. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly novembertől kívánt életbe léptetni egy új szabályt, mely a 400 méterestől az 1500 méteres távokig rögzítené, hogy milyen tesztoszteronszintig sorolható valaki a női mezőnyhöz. Az aktuális verseny előtt fél évvel már senki sem léphetné át ezt a szintet a futam kezdetéig.

Semenya-szabály

Egyértelmű, hogy az előírást arra hoznák, hogy Semenya, és a hozzá hasonlóan magas tesztoszteronszinttel bíró női sportolók ne húzzanak hasznot abból, hogy szervezetük a férfiakét megközelítő mértékű férfi nemi hormont termel. Semenya ügyvédei a Dél-Afrikai Atlétikai Szövetséggel karöltve viszont válaszul a CAS-hoz, vagyis a Sportdöntőbírósághoz fordultak az ügyben.

Csütörtöki közleményükben kijelentik, hogy Semenya nőnek született, nőként szocializálódott, s jogilag is nő, nőisége tehát megkérdőjelezhetetlen. Rengeteg ember számára jelentenek inspirációt az eredményei, azért harcol, hogy szabadon futhasson, s ne kelljen szükségtelen orvosi beavatkozás alá vetnie magát – szól a védelem érvelése, melyről a Times tudósít. Úgy vélik, más női versenyzőknél is fedeztek már fel az átlagostól eltérő nemi fejlődést, melynek a genetikai elváltozás az oka, de ez alapján nem lehet valakit kirekeszteni a versenyzésből.

„Ünnepelni kellene ezt a genetikai ajándékot, s nem diszkriminálni”

– így Semenya jogászai.

Semenya homoszexuálisként éli az életét, 2017 elején vette feleségül Violet Raseboyát.  

Az IAAF álláspontja az ügyben az, hogy tiszteli a DSD-s, vagyis megváltozott nemi fejlettségű nőket. Ám ha egy bizonyos plafont túllépi a tesztoszteronszintjük, az erősebb csontozatot és izomzatot jelent, s magasabb hemoglobinszintet, mely pubertáskort követően növekszik meg a fiúknál. Ez pedig összességében kiadja a férfiak és nők közti teljesítménybeli többletet.

Az IAAF a fair play szellemében szeretné, ha a DSD-s sportolónők tesztoszteronszintje lecsökkenne arra a szintre, melyet az átlagos nők szervezete termel. Hiszen amennyiben a DSD-s nők vagy transzneműek számára is nyitva áll a nevezés a női mezőnybe, az behozhatatlan hátrányba hozza a normális tesztoszteronszinttel rendelkező nőket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás