promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zidane visszatér a Real Madridhoz, de szabott néhány feltételt
Borítókép:  EPA/J.P.Gandu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A francia szakember tíz hónappal távozása után visszatért oda, ahonnan három BL-győzelemmel távozott.

[[adv]]

A BBC-től kezdve a L'Équipe-n át az AS-ig bezárólag nem volt olyan neves sportportál, amely ne jelezte volna már a hivatalos bejelentés előtt órákkal a hírt, ami immár bizonyos: Zinedine Zidane visszatért sikerei színhelyére és újra a Real Madrid vezetőedzője lesz. A klub sajtótájékoztatóján elhangzott: a szakember 2022 júniusáig marad.

Zidane azt a Santiago Solarit váltja, akivel a csapat – egyébként várható módon – abszolút mélypontra került: mind a pályán mutatott játék, mind a háttérben mozgó emberi szálakat tekintve. A Király Gárda kiesett a Bajnokok Ligájából, a Király kupából, a bajnokságban pedig jelenleg harmadik, hátránya 12 pont az első helyezett Barcelonával szemben. 

A két év és öt hónap alatt kilenc trófeát szerző Zidane nemcsak dísznek jött vissza, egyfajta „rendszerújrakalibrálást” végez. Miután komolyabb elvárások nélkül vezényli le a következő hónapokat, félig-meddig új csapatát is építi. (Persze, hogy visszatér-e a franciától megszokott védekezésre és kontrajátékra építkező futballnál a Real Madrid – na, az nagy kérdés).

A Marca szerint hat dolgot beszélt meg az elnök és a korábbi vezetőedző, mielőtt egymás tenyerébe csapott volna. Ezek pedig a következők:

  • a csapat feletti kontroll Zidane kezébe kerül
  • eladni azokat a játékosokat, akikre nincs szüksége a franciának – a hírek szerint Bale emiatt távozik is a nyáron
  • Marcelo és Isco marad
  • Neymar nem lesz megvéve, James Rodriquez nem tér vissza
  • Mbappé leigazolását azonban meg kell kísérelni

Szóval, innen indul az utazás...

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás