promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sztárok parodizálták ki Lady Gaga és Bradley Cooper „Shallow”-ját
Borítókép:  Brie Larson és Samuel L. Jackson. Forrás: Youtube
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Index vette észre, hogy a The Jonathan Ross Showban felcsendült az Oscar-díjas dal.

Már több mint egy hete túl vagyunk a 91. Oscar-gálán, amit igazából mindenki a legérdektelenebbnek tartott, azonban olyan alkotás nyert, aminek legbelül a közönség igazán szurkolt. Hogy milyen filmeket díjaztak, arról ide kattintva olvashat.

Azonban a gála egyik legmeghatóbb pillanatai akkor jöttek el, amikor Lady Gaga és Bradley Cooper elénekelte a Shallow című számot. Nem is ragozzuk túl, hallgassák meg:

Az egyértelmű volt, hogy hamarosan valamelyik sztár paródia tárgyává fogja tenni ezt az előadásmódot. Nem is kellett sokat várni erre.

Néhány napja a The Jonathan Ross Show című műsorban Brie Larson és Samuel L. Jackson volt a vendég. A két sztár a nemrég megjelent közös filmjükkel kapcsolatban lettek meghívva.

Az interjú alatt természetesen szóba került a színésznő korábbi énekesi karrierje. És ezek után több sem kellett a két színésznek, szinte azonnal belekezdtek a Shallow-ba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás