promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elmondjuk, hogy mely magyar sztárok hódítják meg Ázsiát
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ördög Nóra Facebook-oldalán jelentette be, hogy kik azok az emberek, akik szerepelni fognak az Ázsia Expressz című műsorban

Viszonylagosan sikeres műsort készített tavaly a TV2 Ázsia Expressz néven. A reality műsorvezetője Ördög Nóra volt, aki a teljes forgatási idő alatt kiköltöztette férjét, Nánási Pált, és gyerekeit Ázsiába. Most Facebook-on jelentkezett be a műsorvezető, ahol elmondta, hogy nagyon nehezen szánták rá magukat, hogy újra elinduljanak, de végül is meggyőzték magukat.

„Újabb hét páros vállalkozott arra, hogy belevág az egzotikus kalandba, és versenybe száll Srí Lanka és India útvesztőin az akár 10 millió forintos fix fődíjért. Az új évadban olyan ismert duók csatlakoznak az utazós realityhez, akiket a való életben is szoros kötelék fűz egymáshoz. A verseny során az ázsiai terepen is már rutinosan mozgó Ördög Nóra terelgeti majd a hírességeket. Heteken át, több ezer kilométeren hét sztárpár, itthoni életüket hátrahagyva egy nem mindennapi kihívásban bizonyíthatja rátermettségét. Idén a páros megmérettetéseken túl a taktikai elemek és a csoportos feladatmegoldások is a megszokottnál nagyobb csavarokat rejtenek majd. A közismert szereplők hamarosan repülőgépre szállnak, hogy őrületes feladatokon keresztül Srí Lankát, majd Indiát is meghódítsák”

olvasható a műsor ismertetésében.

A műsorban szereplő párok:

  • Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea.
  • a Liu-testvérek, Ádó és Sanyi.
  • Janicsák Veca és férje, Ladányi Jancsó Abel.
  • Hódi Pamela és népszerű modell barátnője, Huszár Zsófi.
  • Gáspár Evelin és nagybátyja, Gáspár Zsolti.
  • az Exatlon Hungary bajnoki csapatának egykori oszloposa Bereczki Krisztián és mentora, valamint edzőtársa, Bohos Kornél.
  • Horváth Gréta influenszer és párja, Meggyes Dávid.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás