promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Trónok harca legkívánatosabb színésznője hihetetlen bajszot növesztett
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Trónok harca és a Halálos iramban sztárja korábban a világ egyik legszebb nője volt.

Nem a sorozat legelejétől volt a törzsgárda tagja, de elég sokáig szerepelhetett a Trónok harcában Nathalie Emmanuel. A szépséges angol színésznő 2013. és 2019. között alakíthatta Missandei karakterét az HBO történelmi jelentőségű alkotásában. Nem is túlzunk azzal, ha kijelentjük, hogy Emmanuelt a fantasy szériában eljátszott fontos szerepe emelte az igazán ismert művészek közé. Feltűnése óta több magazin is a világ legszebb női közé sorolta az egykori sorozatos rabszolgát. 

További áttörést jelentett a kedves arcú Nathalie pályafutásában, hogy 2015-ben beválasztották az éppen dráma időszakot átélő franchise, a Halálos Iramban hetedik részére. Tudvalevő ekkortájt csúsztak meg a forgatással Vin Dieselék, ugyanis 2013-ban tragius autóbalesetet szenvedett a főszereplő, Paul Walker. Hősnőnk egy állandó mellékszereplőt alakít azóta is a szériában. Ramsey egy profi hekker, aki a csapat tagja lett, és Dominic Torettoéknak segít állandóan megmenteni a világot és a családot. 

Emmanuel kisasszony manapság a a bizarr Die Hartban szerepelget még, amely miatt a minap még egy kackiás bajszot is kellett ragasztania. Szerencsére nem esett át hormonkezelésen és lesz férfias a jövőben. Csak egy kellékről van szó, így továbbra is élvezhetjük egzotikus szépségét. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás