promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lzzy Hale interjú
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az énekes-gitáros, valamint Joe Hottinger gitáros a Halestorm szerda kora esti koncertje előtt adott interjút az MTI-nek. Az amerikai hard rock színtér aktuális szenzációja az A38 sátorban lép fel. A zenekar idén tavasszal megjelent harmadik stúdióalbuma, az Into the Wild Life végigsöpört az amerikai listákon, első helyezett lett a rock, az alternatív és hard rock lemezek között is. "Magam sem vagyok benne biztos, hová sorolható az Into the Wild Life. Amikor bementünk a stúdióba, nem gondolkodtunk erről, a végén meg, először visszahallgatva az anyagot, csak az volt a fontos, hogy mi elégedettek legyünk vele" - fogalmazott Lzzy Hale, aki nemcsak óriási hangja, hanem szépsége és közvetlensége miatt is hatalmas kedvenc világszerte.
 
Joe Hottinger hozzátette: egyszerre vették fel az album hangsávjait, mert azt akarták, hogy minél élőbben szóljon, az energiák kitörjenek belőlük, és amúgy is sokkal szórakoztatóbb így dolgozni, mint külön-külön felvenni a részeket.

Az új lemez szövegei nemcsak tartják az eddigi kemény vonalat, de még személyesebbek, mint a két korábbi anyag, a Halestorm (2009) és a The Strange Case of... (2012) esetében. "Olyan 60-40 százalékban a saját életemből merítek, a többi mindaz, amit tapasztalok, megfigyelek, például egy bárban. Azt hiszem, ahogy egyre érettebb leszek, úgy lesznek a szövegeim is egyre személyesebbek, mert egyre kevésbé érdekel, mit gondolnak mások rólam" - fejtette ki Lzzy.

A Halestorm idén számos jelentős fesztiválon fellépett, illetve fel fog lépni, a Szigetre az Egyesült Államokból érkeztek, Budapest után az Egyesült Királyság, Hollandia, Svájc, Ausztria, Belgium és Németország következik. A szólógitáros Joe Hottinger úgy látja, minden fesztivál és közönség más és más, ezért sem unalmas a turnézás. "Budapesten először vagyunk, és bár nincs időnk körülnézni a városban, a Szigeten láttuk a buszból, milyen fantasztikus hangulat van itt".

lzzy hale halestorm
A zenekar 1998-ben családi vállalkozásként indult: a Hale testvérek (Lzzyn kívül a dobos Arejay is alapító tag) mellett 2004-ig édesapjuk, Roger Hale volt a basszusgitáros. "Apa még mindig zenélget floridai együttesekben, amelyek zömmel a hatvanas-hetvenes évek dalainak feldolgozásait játsszák. Tizennégy éves voltam, amikor elkezdtük a Halestormot, és akkor nagyon menőnek éreztem, hogy apa velünk van a csapatban. Büszke ránk, aktívan twitterezik, facebookozik" - mesélte a 31 éves énekesnő.
 
Két évvel ezelőtt a Love Bites (So Do I) című dalért (amely a 2012-es lemezen van rajta) Grammy-díjat kapott a Halestorm, és Lzzy Hale ezzel az első nőként kapta meg az elismerést a hard rock/metál kategóriában.

"Nagyon sok fiatal lány jár a koncertjeinkre, nem kevesen miattam kezdenek el zenélni és énekelni. Néha érzem a felelősséget, de mindig igyekszem magamat adni. Nekem annak idején Pat Benatar volt a példaképem, rajta keresztül fertőzött meg a rock and roll. Szüleim nagy rockrajongók voltak, egész nap szólt otthon a zene, egészen kemény dolgok is. A szintén lányok által irányított Heart együttes volt még komoly hatással rám" - jegyezte meg Lzzy.

A Halestorm (Lzzy és Arejay Hale, valamint Joe Hottinger mellett Josh Smith basszusgitáros a negyedik tag) két EP-t is szentelt feldolgozásoknak, és olyan zenekarok előtt tisztelgett, mint a Beatles, a Fleetwood Mac, a Guns N' Roses, a Judas Priest, az AC/DC vagy a Marilyn Manson.

Az MTI kérdésére Lzzy Hale végül elmondta, hogy vegyes érzésekkel olvassa azokat a listákat, amelyeken a metálzene legdögösebb csajai között emlegetik. "Nincs különösebb problémám ezzel, de engem nem ezek az összeállítások érdekelnek, hanem ha keményen dolgozom, és utána elégedettnek érzem magam. Ha mindent beleadsz a színpadon, nem számít, hogy nézel ki, még ha nem is vagy szexi".
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás