promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Post Malone és a Franz Ferdinand is fellép a 2019-es Szigeten
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem kevesebb, mint harminc új nevet kaptunk a Szigetre! Lássuk a teljes menüt, és a legmenőbb dalokat!

Bizony, először érkezik hozzánk a világhírű rapper, Post Malone, akinek már ilyen szemtelenül fiatalon is megalapozott a világhíre. Post első stúdióalbuma, a Stoney 2016-ban jelent meg, és a hatodik helyen debütált a Billboard 200-as listáján, szóval nem olyan rég van benne a zenei vérkeringésben, de máris sztárnak mondható. Fiatalkorában nagy hatással volt rá Bob Dylan, a szakértők a zenéjét pedig country, a grunge, a hip-hop és az R&B keverékének szokták mondani.

A skót indie és alternatív rock bandát, a Franz Ferdeinandot nem igazán kell bemutatni senkinek, akik hat év után térnek vissza a Sziget színpadára. 2016 júliusában az alapító gitáros Nick McCarthy kilépett a zenekarból, szóval a Franz Ferdinand egy teljesen új korszakot nyitott meg. Innentől két új tag érkezett: Dino Bardot gitáros, és a billentyűs Julian Corrie. Az Always Ascending album 2018-ban jelent meg, és egy teljesen új fejezetet hozott, ami egy afféle disco rock stílus. De ne féljünk, a klasszikus zenék is jönni fognak tőlük.

James Blake is új lemezzel érkezik, ami még a teljesen friss januári kiadású Assume Form, ami a negyedik lett a sorban. A londoni soul-énekes egészen biztosan egy fantasztikus lebegést visz majd a színpadra, és a lelkünk is feltöltődve fog távozni a fellépése után, mivel a zenéivel ő ezt tudja a legjobban elérni.

A Years & Years 2010-ben alakult, és a modern synth-pop stílust célozta meg a brit trió. Azért is mondható újszerűnek, mivel rengeteg stílust kevernek bele a műfajba. Első lemezükből, a Communion-ból több mint 1 millió példányt adtak el világszerte. Ők szintén tavaly dobtak ki új lemezt Palo Santo néven, amiről biztosan nagyon sok dalt fogunk hallani.

Jeanne Galice, művésznevén Jain még 2015 novemberében adta ki debütáló albumát a Zanakát, ami azonnal fel is helyezte őt a zenei térképre. A magyar közönség már találkozhatott vele, pont a Szigeten 2016-ban. Most visszatér, mivel 2018 nyarának végén ő is új albummal debütált. Ez volt a Souldier, ami ugyanolyan cuki lett, mint az előző, na meg mint az énekesnő maga. Akkor egyedül vette be a színpadot, most se lesz ez másképp valószínűleg, mivel már akkor jól kezelte a kütyüket.

Innentől kicsit tömbösítsünk, mert sok lenne minden speciális névvel külön foglalkozni. Először ad koncertet Magyarországon a svéd Tove Lo (Ebba Tove Elsa Nilsson), napjaink egyik legnépszerűbb popénekesnője, érkezik még az ausztrál énekes-szerző, multi-instrumentalista Xavier Rudd, és a brit indie rock formáció, a Razorlight is! Na, az ő klasszikus fellépésük biztosan különleges lesz, nem éri meg kihagyni!

Fellép még a Son Lux, a Close című live show-jával érkezik Richie Hawtin, pörget egyet a közönségen az amerikai pszichedelikus-experimental csapat, a Yeasayer, jön az osztrák Wanda zenei társulat, és itt lesz a Szigeten a tavalyi koncertjét pótló Yellow Days is.

Láthatunk fellépést a svéd énekes-dalszerző, Tove Styrketől, érkezik a szólóelőadó Masego, a trappes alapot, soulos énekkel vegyítő manchesteri IAMDDB, és jön a Protoje & The Indiggnation jamaicai projektje is. Ebből is látszik, hogy bár a Világzenei színpad megszűnt, de azért erről a színtérről is igyekszik előadókat hívni a Sziget.

Budapestre érkezik a clevelandi, blues-rockot játszó Welshly Arms, a brit dalszerző-producer Elderbrook, a szintipop-indie rock előadó Roosevelt, a holland dj páros, a W&W, az izraeli psytrance dj-duó, a Vini Vici, Dj Carnage, a brit dj, Sigala, jön még Hucci, a norvég énekesnő, Anna of The North, a francia zenész-dalszerző, Fakear, valamint a Valeras is.

Na, most már fújhatunk egyet, mert tényleg ennyi. A következő csomagra még várni kell, de azt is kielemezzük, és persze ott is érdemes belehallgatni mindenkibe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás