promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt A Bukás című film Hitlere
Borítókép:  Forrás: Argunners
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hetvenhét éves korában zürichi otthonában elhunyt Bruno Ganz, svájci színész, aki A bukás című film Hitlereként lett világhírű. A művész egy ideje rákkal küzdött.

Bruno Ganz 1941-ben született Zürichben, karrierjét 1972-ben kezdte színházi színészként. Valódi hírnévre filmszerepeivel tett szert, játszott Wim Wenders A brazíliai fiúk, Az amerikai barátés a Berlin felett az égcímű filmjeiben.

Tavaly nyáron diagnosztizálták vastagbélrákkal, így az azévi fellépéseit már kénytelen volt egytől egyig lemondani. Hazájában számos díjat kapott és 2004-ben Európai filmdíjjal majd később életműdíjjal is elismerték munkásságát.

Utolsó filmszerepe Lars von Trier legutóbbi, A ház, amit Jack épített című filmjében volt, amelyben a főhőst a pokolban kalauzoló Vergiliust játszotta.



Legismertebb alakítása Oliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjai című, 2004-es filmjében volt, ahol Adolf Hitlert testesítette meg. Pályatársai szerint tehetsége leginkább abban rejlett, hogy még a gonosz szerepébe bújva is meg tudta mutatni az emberi oldalt. Haláláig az egyik legjelentősebb német nyelvű színészként tartották számon világszerte.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás