promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Szoboszlait a képességei minden magyar játékos fölé emelik”
Borítókép:  redbull.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagy és szilárd önbizalom, napi többórányi plusz munka, töretlen elhivatottság: Esterházy Mátyás szerint mindezek nélkül magyar labdarúgó nem érhet el arra a szintre, mint amire a Red Bull Salzburg játékosa, Szoboszlai Dominik, aki 18 évesen kezdőként lépett pályára az Innsbruck ellen az osztrák bajnokságban, és a Napoli ellen az Európa-ligában. A menedzser, aki a salzburgi szerződéshosszabbításról is beszélt portálunknak, úgy látja, hogy a középpályás filozófiája, karrierútja üzenet a magyar futballnak. Interjú.  

– Beszéltetek vasárnap óta Dominikkel? Milyen a hangulata?
– Természetesen, napi kapcsolatban vagyunk. Nyilván önmagában már az is nagyon feldobta, hogy játszhatott a Napoli ellen az Európa-ligában, majd kezdőként lépett pályra vasárnap az Innsbruck ellen. Hát még, hogy előbbi meccsen gólpasszt adott, utóbbin gólt rúgott. A szlovákok és a horvátok elleni selejtező mérkőzések újabb kihívást jelentenek, nagy megtiszteltetés, hogy a keret tagja lehet. Úgyhogy Dominik köszöni szépen, elég jól érzi most magát.

– Ha egy 18 éves srácot ilyen ütemben érik a nagyobbnál nagyobb sikerek, előfordul, hogy elrugaszkodik a földtől. Vele előfordulhat ilyen probléma?
– Épp azért vagyunk a közvetlen közelében az édesapjával, Szoboszlai Zsolttal, hogy ilyen helyzet ne következzen be. Dominak megvan az egészséges önbizalma ahhoz, hogy ezen a szinten is nagyon jól tudjon teljesíteni. Önbizalom nélkül ilyen magas szinten nem is lehet futballozni.

Magyarországon hajlamosak az emberek összekeverni az önbizalmat a nagyképűséggel, ez nagy baj. Meggyőződésem, hogy a gyerekek önbizalmát letörni nem hiba, hanem bűn. Én minden eszközzel, s erőmmel támogatom, hogy ő megőrizze az önbizalmát, mert tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy arra a szintre jusson, ahová szeretne.

– Az interjúiban korához mérten félelmetesen céltudatosan beszél Szoboszlai Dominik. Ez inkább a személyiségéből fakad, vagy az édesapja, Szoboszlai Zsolt nevelte ilyennek?
– A gyerekek személyiségét nagyban befolyásolja a szülői minta. Az apukája és én is támogatjuk ezt a rendkívül céltudatos szemléletet. Szerencsére mi hárman azonosan gondolkozunk, Dominik pedig nagyon jó úton jár. Próbálunk nem két-három lépcsőfokot venni egyszerre, majd meglátjuk, hogy ebből mi fog végül kisülni. Azt a túlzott elvárásoktól mentes környezetet, ami Dominiket körülveszi mindenképp szeretném megtartani. Ez az egyik táptalaja az ő sikereinek.

Esterházy Mátyás (Fotó: Sixyard/Bor Zoltán)


– Most vasárnap először játszott kilencven percet osztrák bajnokin a Salzburgban, míg tavaly összesen száz percet kapott a felnőtteknél. Mik azok a fizikai mutatók, játékbeli és taktikai elemek, amikben fejlődnie kellett, hogy kezdő lehessen?
– Kontextusban kell nézni a dolgot. Érdemes megnézni, hogy milyen játékosok közé sikerült beverekednie magát tavaly óta. Néhányuk jelenlegi piaci értéke 20-30 millió euró. Haidara már az RB Leipzig játékosa, Samassékou a PSG, a Milan és a Roma célkeresztjében van. Xaver Schlager, Domi posztriválisa osztrák válogatott, s szintén komoly érték, ahogy a közel háromszáz német Bundesliga-meccsel rendelkező Junuzovic is. Mellettük tudott felmutatni Dominik 17 évesen száz játékpercet, s velük egy csapatban játszhat most kezdőként. Fantasztikus visszajelzést adott arról, hogy komoly nyomás alatt is tud kimagaslóan teljesíteni. Ez kulcsfontosságú, a magyar válogatott erre a mentális erejére építhet majd.

– Értem, de milyen konkrét mutatókban kellett még fejlődnie, hogy betegye a vezetőedző a kezdőbe?
– Az kellett, hogy a vezetőedző higgyen abban, hogy most kell betennie.

– Akkor azt mondhatjuk, hogy ő akár már tavaly is készen állt volna fizikailag és mentálisan az osztrák élvonalra, Európa-ligára?
– Nem tudom megmondani, de az biztos, hogy amint betette az edzője, ő egyből bizonyította, hogy készen áll a feladatra.

Régóta ismerem Dominikot, s lehet, hogy akár nagyképűnek is hangozhat, amit most mondani fogok, de ő minél magasabb szinten, minél jobb játékosokkal, minél nagyobb nyomás alatt kénytelen játszani, annál jobban tud teljesíteni.

Ezért sem féltettem őt, s ezért vagyok bizakodó vele kapcsolatban. Mert megvan az a képessége, ami a legkomolyabb elitre jellemző: őt feldobja a nyomás.

Szoboszlai gólja kezdőként az Innsbruck ellen: 

– Erről a képességéről ő maga is beszélt korábban egy interjúban. Erre az adottságra tanulással lehet inkább szert tenni, vagy ez abszolút belülről fakad?
– A versenyszellem végigkísérte a gyerekkorát, az édesapjával kis túlzással az élet minden pillanatában versenyeztek. Ő a futballpályára sohasem azért megy fel, hogy eltöltse az időt, hanem, hogy győzzön. Azokat a kiélezett helyzeteket, melyek alól mások inkább kihúzzák magukat, ő szándékosan keresi. Többek között ezért is lehet majd ő komoly érték az európai futballpiacon.

– Ha már a képességeknél tartunk: mik azok a jellemzők a fenti nyomástűrés mellett, amelyekkel ő ki tud emelkedni a teljes magyar futballista mezőnyből?
– Meggyőződésem, hogy technikai képességei, fizikai adottságai és mutatói, illetve játékintelligenciája miatt Szoboszlai Dominik egyetlen magyar játékoshoz sem fogható. Ezek szerintem most minden magyar játékos fölé emelik őt. Számomra az elmúlt 25 év legjobb játékosa Gera Zoltán volt. Ha mindenképpen hasonlítani szeretném valakihez, akkor őt mondanám. Gera tényleg mágikus volt. Dominikot azonban önmagában érdemes inkább értelmezni, nem másokhoz hasonlítani.

Azt sem szabad persze elhallgatni, hogy bár ő a magyar futballból nőtt ki, de régóta a külföldi foci levegőjét szívja, ami pozitív irányba formálja a mentalitását, s képességeit. Ehhez jönnek a remek testi adottságai: arányos testalkata van, 186 centiméter magas, 40-es lába van, ez így ideális.

– A labda elleni játék, egészséges agresszió – Dominik ezeket az elemeket jelölte meg, melyekben láthatóan tudott fejlődni Salzburgban. Hogy látod, mi az amiben még mindenképp előre kell lépnie?
– A fejjátékán még lehetne dolgozni, de technikailag, fizikálisan és taktikailag most már olyan szinten van, ami minimum bizakodásra ad okot. A játékperceket kell gyűjteni, s azzal együtt folyamatosan beépíteni a tapasztalatot.

– Tudsz időnként beszélgetni Dominikról a Salzburg vezetőedzőjével, Marco Roséval, vagy csak a klubvezetéssel tárgyalsz?
– Nekem nem az a dolgom, hogy az edzővel beszélgessek. Marco Rose nagyon komoly kvalitású edző, akár egy Jürgen Klopp-szintű karriert is befuthat. Ha az edzőpályán vagy a stadionban összefutunk, szót váltunk, jó a kapcsolatunk, de Dominikról ritkán beszélgetünk.

– Nyárig egyértelműen az a kimondott cél, hogy Dominik stabil helyet kapjon a Salzburg kezdőcsapatában, esetleg van még más is?
– Türelem, fokozatosság, ezt tartjuk szem előtt. Ezek most nem közhelyek. Próbálom megóvni attól a nyomástól, ami rá nehezedhetne azáltal, hogy európai sztárcsapatoknál merül fel a neve. Ha hosszú távon tudja bizonyítani, hogy megállja a helyét ott, ahol most bemutatkozott, akkor érdemes majd a továbblépésről beszélni. Addig nem.

– Kis kitekintés: Dominikhoz képest kevésbé tehetséges, ám elhivatott magyar játékost is el lehet juttatni egy osztrák top-csapathoz?
– Az elhivatottság és a kemény munka a legfontosabb, a válaszom tehát igen. A Salzburg első csapatát sem csupa zseni alkotja. Több magyar fiatal is pallérozódik a salzburgi akadémián, s van is esélyük bejárni azt az utat, amit Szoboszlai Dominik bejárt. Ez egyfajta üzenet is lehet a játékosoknak. Munkával és alázattal rendkívül messze lehet jutni.

– Pontosan mi az üzenet, hisz Dominik karrierjére még az apukája, s a vele elvégzett brutális plusz munka is komoly hatással bír? Milyen összetevők szükségesek ahhoz, hogy egy magyar fiatal ilyen minőségű futballcsapatban pályára léphessen?
– A gyakorlásba befektetett órák száma kulcsfontosságú. Ha az ember az édesapjával napi több órát tud az edzéseken fejlődni, s az apuka még ráadásul edző is, az sokat jelent. De alapvetően az a fő kérdés, hogy az ember mennyi időt tud eltölteni a labdával. Napi egy-másfél órás edzéssel a klubban nem lehet erre a szintre eljutni, ezt világosan ki kell mondani.

– Szóval nagyon kell a plusz munka.
– A plusz munka kell csak igazán. Napi 4-5 órányi befektetett munkáról van szó. Ebből másfél óra az irányított edzés, marad 3-3,5 óra a plusz gyakorlatokra. Nem általánosságban beszélek, de hallani rengeteg olyan magyar klubról, melyek tiltják a plusz munkát, nehogy megsérüljön a játékos. Ez rendkívül káros. Meg kell mindenkinek érteni, hogy hacsak az ember nem Messinek születik, kőkemény munka nélkül nem lehet eljutni magas szintre. Domi három éves korától kezdve befektette azt az energiát, ami idáig juttatta, s ebben elévülhetetlen érdemei vannak az édesapjának. Néhány év múlva talán mások is felismerik majd azt, hogy ez a helyes út.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás