promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gigantikus változás? Így néz ki 40 évesen a Szállító szőke csúcsbombázója, a gyönyörű Kate Nauta
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Valószínűleg emlékszel Jason Statham egyik felejthetetlen szőke színésztársára, Kate Nautára. Idén már 41 éves lesz.

A Szállító-filmek új színt hoztak az akciómozik világába, a mindig nagyon profi és harcra kész Jason Statham pedig egycsapásra megerősítette a nevét a nagy akciófilmszínészek listáján. A film óriási siker volt, nem mellesleg Magyarországon is már kultstátuszba került idejekorán, így pedig következhettek a folytatások is. A jó verda mindig garantált volt, és Statham mellé elképesztően gyönyörű mellék- és főszereplőket tettek be a filmekben. Szinte hihetetlen, de a Szállító-univerzum már több mint 21 éve van velünk, hiszen az első filmet még 2002-ben mutatták be több mint két évtizeddel korábban.

Korábban kezdett sorozatunkban már bemutattuk nektek az első film vörös csúcsbombázóját, Natalja Rudakovát.

Emlékeztek-e még a széria második darabjának szőka csúcsbombázójára, Kate Nautára?

Kate Nauta idén lesz 41 éves, és bizony elképesztően sokmindennel foglalkozott karrierje során, amelyet modellként kezdett. Szikrázó szépsége korán elbűvölte a versenyek zsűrijeit, 15 évesen már modellkedni kezdett, miközben több szépségversenyt is megnyert. Később a Szállítók második részébe is beválogatták, ahol Lolát alakította, de nemcsak így szerepel a stáblistán, hiszen a filmben énekesnőként is jelen van, két száma is szerepel a film tracklistáján. Később több nagyobb költségvetésű filmben is szerepelt még, illetve sorozatokban is feltűnt, miközben több szépségápolási termék reklámjában is főszerepet kapott.

Így néz ki most a színésznő:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás