promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Aldit követve egy másik áruházlánc is nagy döntést hozott
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ez várható a többi élelmiszerboltban is?

Újabb boltlánc döntött úgy, hogy árat csökkent, mégpedig az egyik legdrágábbnak számító hazai áruházlánc.

Az Aldi példáját követve, a CBA is 20 százalékot meghaladó mértékű árcsökkentést hajtott végre a trappista sajtoknál március 1-jétől. Ezt a kiskereskedelmi lánc kommunikációs igazgatója közölte a Világgazdasággal. Fodor Attila azt is elmondta a lapnak, hogy
a beszállítók árcsökkentése általános jelenség.
"A CBA és a Príma hálózat a kedvezőbb beszerzési lehetőségből fakadó árelőnyt teljes egészében továbbadja a vásárlóknak"

– tette hozzá Fodor Attila. 

Március 1-jén az Aldi közleményt adott ki arról, hogy 20-23 százalékkal mérsékli a trappista sajtok árát - erről írtunk is tegnap. 

Az Aldi azért vitte lejjebb a trappista árszintjét, mert a beszállítók engedtek a beszállítási árakból. Vagyis annyi történt, hogy ezt az árcsökkenést nem tartotta magánál az Aldi, hanem átengedte a fogyasztóknak. Ezzel persze végeredményben valóban mérséklődtek a bolti árak, ami különösen pozitív a lassan másfél éve tartó drágulási folyamatot elnézve, de voltaképpen
nem az történt, hogy az Aldi lemondott volna a maga hasznáról. Pusztán olcsóbban jut hozzá az adott termékekhez.
Vagyis, a kiskereskedelem szereplőinek tulajdonképpen nincs más lehetőségük, mint csökkenteni az áraikat.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás