promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Biológiai Csernobil: halálos kór szabadult el egy szovjet laborból, évekig titkolták a szörnyűséget
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szovjetek az egész világnak hazudtak, de végül kiderült az igazság.

Abból kiindulva, hogy 1986-ban a csernobili atomerőmű-balesetet is megpróbálta eltitkolni a Szovjetunió, valószínűleg senki sem lepődik meg, hogy a szovjetek rendszeresen a szőnyeg alá söpörték a „kellemetlenségeket”. Volt, hogy évekkel, évtizedekkel később derültek csak ki egészen elképesztő dolgok, amik annyira durvák voltak, hogy egészen hihetetlen, hogyan sikerült olyan sokáig titkolni őket.

Ilyen volt az is, amikor 1979-ben legalább 66 ember halt meg rejtélyes módon Szverdlovszk környékén. A hatóságok akkoriban azzal magyarázták a haláleseteket, hogy szennyezett, beteg állatokból ettek az emberek, de már akkor is sokan úgy sejtették, hogy az igazság jóval szörnyűbb ennél – és végül kiderült, hogy igazuk volt, de nagyon sokáig váratott magára, mire tiszta vizet sikerült önteni a pohárba.

Hosszas nyomozások és vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az áldozatok Anthrax mérgezés miatt haltak meg. A nyomok alapján egy közeli szovjet katonai laborból szabadult el egy fertőző, halálos kór, ami egy titkos kísérlet eredménye volt, ráadásul levegő útján terjedt, így betegedtek meg olyan sokan – a szél vitte tovább a rettenetet, egyebek között ezért is emlegetik manapság „biológiai Csernobilnak” a sokáig titkolt esetet.

Nem volt egyszerű kideríteni az igazságot, mivel a szovjetek szinte mindent megsemmisítettek, ami kicsit is arra utalt, hogy a halálesetekhez bármilyen szinten is köze lehetett a katonai labornak, de a helyi orvosi jelentésekre nem gondoltak, illetve arra sem, hogy a holttesteket évekkel később is elkezdik majd vizsgálgatni – vagyis valószínűleg a nagy pánikban nem voltak elég alaposak, így buktak le.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás