promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az év bejelentése: Hugh Jackman visszatér Farkasként az MCU-ban
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hugh Jackman még utoljára Farkas lesz ebben a Marvel-filmben.

Érdekes fejlemények vannak a Deadpool 3. részével kapcsolatban. A főszereplőt alakító Ryan Reynolds egy Twitter-videóban számolt be, hogy hol tartanak jelenleg a produkció előkészületei. Először is sajnálatát fejezte ki, amiért nem tudtak részt venni az idei D23-on, de jó okuk volt rá, hiszen gőzerővel dolgoznak a Deadpool 3. részén, ami az MCU első R-besorolású filmje lesz.

Ryan Reynolds jól tudja, hogy Deadpool első MCU-s megjelenésének nagyon különlegesnek kell lennie, hiszen - ahogy ő fogalmazott - hűek akarnak maradni a karakterhez, valamint kellő mélységet és motivációt kell találniuk a történethez. Miután befejezte a megszokott marketinges dumákat kifigurázó beszédét, elmondta, hogy nem talált semmit, amiből építkezhetne, egyszerűen nincs semmi ötlete; egyet leszámítva.

Ezt követően elsétált mögötte Hugh Jackman, és Ryan rögtön neki szegezte a kérdést:

„Hé Hugh! El akarod játszani még egyszer Farkast?”

– mire Hugh Jackman röviden ennyit felelt:

„Ja, persze Ryan”.

Ez egy hivatalos bejelentése volt annak, hogy Hugh Jackman még egyszer belebújik kultikus szerepébe, és utoljára eljátssza Logant – immáron az MCU-részét képező Deadpool 3-ban.

Ryan Reynolds videója végén megjelenik még a Deadpool-logó, amit Farkas - hivatalos nevén Rozsomák - karmai átszakítanak, amit a tervezett premierdátum követ. Ezek alapján a Deadpool új részét 2024. szeptember 6-án fogják bemutatni az amerikai mozikban, szóval durván két évet kell még várnunk az új filmre, de egy ilyen örömteli bejelentés után abszolút megéri.

Ezzel teljesül a rajongók egyik legnagyobb vágya, hogy egy filmben szerepeljen Deadpool és Rozsomák. Igaz, erre már volt példa a Deadpool 2-ben, mikor a karakter visszament az időben, hogy mentmentse szerelmét és Petert, aztán kitörölt minden kellemetlen szerepet Ryan Reynolds karrierjéből. Többek között fejbe lőtte magát a Zöld Lámpás forgatókönyve felett, és kinyírta Deadpool korábbi változatát az X-men kezdetek: Farkas című filmben. Ezek után pedig meglátogatta a szülőszobán az újszülött Adolf Hitlert.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás