promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Jóbarátok legvadabb bakija? Jennifer Aniston tangabugyija is kilátszódott az egyik jelenetben
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A sorozatban rengeteg baki van, ez éppen olyan, amit az internet népe nagyon imád.

A Jóbarátok minden idők egyik legnépszerűbb sorozata, amelyen generációk nőttek fel, és több százezren elemezték ki az évtizedek alatt az egyes jeleneteket. A szériának Magyarországon is jelentős követőtábora van, a rajongók miatt pedig még most is nagyon jó számokat produkálva tud futni a széria a tévében. A kilencvenes évek egyik ikonikus sitcomja cseppet sem vesztett a varázsából, sőt, ahogy haladunk előre az időben, újra és újra felértékelődik a nagyszerűsége.

A sorozatot már milliószor szétboncolták az egyes fórumokon, sőt, több milliószor is végigrágták magukat rajta a rajongók, ennek a lelkesedésnek pedig azaz eredménye, hogy elképesztő bakivideük találhatók fent az interneten a felsőbb- és a mélyrétegekben is.

Íme egy hosszbab változat ezekről:

És hogy aakdnak még olyan kisebb bakik is, amelyek bár annyira nem látványosak, mégis nagyon sok férfit azonnal felvillanyoznak? Igen. Vannak olyan oldalak, amelyek rendszeresen előveszik Jennifer Aniston ikonikus tangás villantását a Jóbarátokból, amikor Rachel bizony elképesztően forró módon öltözködött fel, és látszólag minden egész véletlen történt. Annyira nem is lehet kiszúrn ia jelenetet, mivel nagyon gyorsan peregnek a képkockák a szemünk előtt. De épp ezért van a lassítás, illetve a YouTube-on több ilyen jelenet is található még.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás